Peter Camenzind

Hermann Hesse eme korai regényében egy kis alpesi faluból származó fiú életörténetét írja le. Peter megpróbál kitörni az elődei által kijelölt pályáról: tanulni megy a városba, később pedig bejárja fél Európát. Ám fiatalsága elmúltával ráébred, hogy az ő helye mégiscsak a szülőfalujában van.

Nem is a történet az, ami leginkább megragadó. Hanem az a csodálatos leírás, mellyel Hesse Peter Camenzind érzéseit jellemzi a természet iránt; a hegyek, a tó, a vihar és a nap kísérték az ifjút évei során. S legfőképpen a felhők voltak azok, melyek mindennél jobban megragadták a képzeletét:

"Mutassatok akár egyetlen embert a világon, aki jobban ismeri és jobban kedveli a felhőket, mint én! Vagy mutassátok meg azt a jelenségét a világnak, ami szebb, mint a felhők! A felhő: játék és vigasz a szemnek, áldás és Isten ajándéka, harag és halálos hatalom. A felhők gyengédek, lágyak és békések, mint egy újszülött lelke; szépek, gazdagok és bőkezűek, mint a jóságos angyalok; sötétek, elkerülhetetlenek és kíméletlenek, mint a halál követei. Ezüstös, vékony rétegben lebegnek, fehéren, kacagva, aranyos szegéllyel vitorláznak, várakozva álldogálnak az égen sárgán, vörösen, kéken. Sötéten és lassan lopakodnak, mint a gyilkosok, süvöltve száguldoznak, mint az őrült lovasok, bánatosan, álmodozva sétálnak a sápadt magasságban, mint a melankolikus remeték. Alakjuk a boldog szigeteké és az áldást osztó angyaloké; néha fenyegető ökölre emlékeztetnek, máskor dagadó vitorlákra, vándorló darvakra. Isten ege és az emberek szegény földje között szállnak: minden emberi vágy szép hasonlataképpen, mindkét világnak részeképpen - a Föld álmai, amelyekben szennyes lelke a tiszta éghez simul. Minden vándorlás, minden keresés, minden vágyakozás és otthontalanság jelképei ők. És ahogyan ég és föld között függenek szívósan, vágyódva és dacosan, ugyanúgy függ az emberi lélek is szívósan, vágyódva és dacosan az idő és az örökkévalóság között."