Magyar balsors?

"Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"

Himnuszunk ezen sorai jól rávilágítanak az általános magyar mentalitásra, mely szerint a mi népünk a lehető legszerencsétlenebb ezen a világon, a történelem folyamán mi szenvedtünk a legtöbbet, a mi országunkat tették tönkre legtöbbször és pusztítottak el mindent a legkülönbözőbb népcsoportok. Vajon tényleg így lenne ez?!

Történelmünket összehasonlítva Európa, és főleg Közép-Európa népcsoportjaival, én nem értek egyet azzal, hogy mi szenvedtük volna a legtöbbet. Sokan elfelejtik azt a tényt, hogy amióta a magyar nép letelepedett a Kárpát-medencében, azóta itt él, és soha, egyetlen pillanatra sem kérdőjeleződött meg az, hogy ezen a területen a magyar lesz a fő népcsoport. Egy messzi ázsiai népcsoportból váltunk erősekké és kikerülhetetlenekké. Számos népet a finnugor nyelvcsaládból már csak pár száz ember képvisel, míg 15 milliós lélekszámával messze a magyar a legnépesebb nemzet. Ami sikerült nekünk - letelepedni és államot alapítani a Kárpát-medencében -, nem sikerült az avaroknak, a besenyőknek vagy a kunoknak, akik később el is tűntek a történelem folyamán, mivel nem tudtak tartós államot létrehozni.

Szent Istvántól egészen a török hódításig a Magyar Királyság Közép-Európa egyik nagyhatalma volt. Amellett, hogy igen nagy terület felett rendelkezett hatalommal, még komoly hódításokat is véghezvitt. Döntő szavunk volt a térségben, számos népcsoport felett uralkodtunk. Az egy tatárjárástól eltekintve (ami után még inkább megerősödött az ország védelmi rendszere) az ország területét nem pusztította ellenség, komoly esély senki előtt nem nyílt az állam lerohanására vagy megszüntetésére. Ne feledjük, ez az ötszáz év szinte állandó fejlődést jelentett, jelentős törés nélkül. Ezalatt az idő alatt csak a lengyeleknek, a bolgároknak és a szerbeknek volt önálló és független államalakulata, ám az utóbbi kettőt a 15. században elfoglalja a török, és csak a 19. században lesznek újra függetlenek. A csehek a Német-Római Császárság részei, Moldva és Havasalföld csak félautonóm területek, a horvát területet mi foglaljuk el, és nincs se szlovák, se szlovén, se bosnyák, se osztrák, se ukrán függetlenség. Eztán jön a török hódítás, ami Magyarországon 150 év, ám a Balkánon 400 év hódoltságot jelent. Ráadásul Észak-Magyarország, és félig Erdély megmenekül az igától. Igaz, hogy ezen időszak alatt sokat szenvedett az ország, de még mindig nem vesztette el függetlenségét. Nézzünk szét 1648-ban: nincs önálló észt, lett, litván, cseh, szlovák, ukrán, szlovén, horvát, szerb, bosnyák, macedón, román, bolgár és görög állam. Van lengyel és magyar (még ha osztrák "felügyelet" alatt is). A két jóbarát...

A 18. század jelenti az igazi Habsburg elnyomást, majd 1815-re egyetlen ma független Köztes-Európához tartozó állam sem független! Lengyelországot felosztják, és a többi terület is orosz, porosz, Habsburg vagy török uralom alatt sínylődik.  Még mindig Magyarország az, amelyet leginkább elismernek az uralkodók, és külön területként kezelnek, és nekünk vannak a legszélesebb jogköreink. A Szent Szövetség alatt Lengyelország kis területen kap némi autonómiát, ám a többi népcsoport továbbra sem. (Még Görögország lesz független.) Csak a berlini kongresszus után változik a helyzet, a Balkán államai közül pár függetlenné válik, de ekkorra a magyar nép már Közép-Európa legnagyobb hatalmának államalkotó nemzete! A század végén csak az ország fele magyar nemzetiségű, ám a parlamentben csak minimális számű képviselő jeleníti meg az érdekeiket. Jelentős német, román, szlovák, horvát, cseh és rutén lakosság él magyar elnyomás alatt. Mi vagyunk a legszerencsétlenebbek?

Talán a 20. század az a történelmi periódus, amikor igaz az, hogy Magyarország elveszítette a korábbi súlyát, és vezető szerepét Közép-Európában. A két világháborúban valóban vesztes oldalon álltunk, és még kilépnünk sem sikerült időben. Elvesztettük korábbi területeink kétharmadát, a magyar anyanyelvű lakosság harmadát. De kijelenthető-e ez alapján, hogy létezik a magyar balsors? Egy olyan nép, melynek történelme ezer éven keresztül jobban alakult, mint a legtöbb köztes-európai nemzeté, mely majdnem végig létezett, mint független államalakulat vagy legalább részleges autonómiával bírt. Állítható-e száz év rossz döntései alapján, hogy vesztes nemzet vagyunk? Nem. Csak sajnos pesszimista a magyar ember. Amíg a többiek félig telinek látják a poharat, mi félig üresnek, és ez bizony nagy baj. Hinni kell abban, hogy Magyarország sikeres lesz, és be kell látni, hogy nem szenvedtünk többet, mint bármely más nép Európa ezen részén. Szép, persze, hogy szép Kölcsey Himnusza, csak sajnos jól megmutatja az ország pesszimizmusát...