Emberi, túlságosan is emberi

(Menschliches, Allzumenschliches)

„Kitűnő könyv, nagyszerű filozófiai traktátus önmagában is, de remek bevezető Nietzsche világába is: egyszerre utal hátra és előre, a teljes Nietzsche befogadását könnyítheti meg.”

Aforizmák Friedrich Nietzsche Emberi, túlságosan is emberi című művéből.

Az aszkéta. Az aszkéta kényszert csinál az erényből.

A szemérem finomsága. Az emberek nem szégyenlik magukat, ha szennyeset gondolnak, de annál inkább, ha azt képzelik, hogy ezeket a szennyes gondolatokat föltételezik róluk.

Az eredetieskedők ellen. Ha a művészet a legkopottabb ruhába öltözik, akkor ismerni fel legjobban, mint művészetet.

A legveszedelmesebb pártember. Minden pártban akad olyan, aki túlságosan hívő hangoztatásával a pártelveknek, elpártolásra ingerli a többieket.

Egyes erények kedvelése. Csak akkor kezdünk valamely erényünknek nagy értéket tulajdonítani, amikor észrevesszük, hogy ellenfelünkből hiányzik.

Miért mondunk ellen. Gyakran ellenmondunk egy véleménynek, holott tulajdonkép csak a hang ellenszenves nekünk, melyen elmondották.

A vitázáshoz szükséges. Aki nem tudja gondolatait jégre tenni, ne menjen a vita tüzébe.

A támadás oka. Az ember nemcsak azért támad, hogy valakinek fájdalmat okozzon vagy hogy legyőzze, hanem talán csak azért, hogy a saját erejének tudatára jusson.

Az öngyilkos rokonai. Az öngyilkostól rossz néven veszik rokonai, hogy az ő jó hírnevükre való tekintetből nem maradt életben.

Előrelátható hálátlanság. Nem talál háladatosságra az, aki valami nagyot ajándékoz, mert a megajándékozottra már az elfogadás is túlságos teher.

Tanúk jelenléte. Még egyszer olyan szívesen ugrik utána az ember a vízbefúlónak, ha olyan emberek vannak jelen, akik ezt nem merik megtenni.

Az elbeszélő. Aki valamit elbeszél, könnyen elárulja, azért beszél-e, mert a tárgy érdekli, vagy mert érdeket akar elbeszélésével kelteni. Az utóbbi esetben túloz, szuperlativuszokat használ és a többi. Ilyenkor rendszerint rosszabbul beszél el, mert nem annyira a tárgyra, mint magamagára gondol.

Szokratesz tapasztalata. Ha az ember valamely dologban mesterré lett, más dolgokban rendszerint ép ezért teljes kontár marad, de azért épen megfordítva ítél, amint ezt már Szokratesz is tapasztalta. Ez az a baj, amely a mesterekkel való érintkezést kellemetlenné teszi.

Különböző sóhajok. Némely férj azért sóhajtozik, mert a feleségét elcsábították, a legtöbben pedig azért, mert nem akarja senki elcsábítani.

Szerelem és tulajdon. A jelentékeny férfit az asszonyok többnyire úgy szeretik, hogy egyedül akarják bírni. Szívesen tartanák zár alatt, ha kívánságuk nem szólna ellene: ez azt kivánja, hogy mások is jelentékenynek tartsák.

Maszkok. Vannak asszonyok, akiknek akárhol keressük is, nincs belsejük, hanem csupa merő maszkok. Sajnálatra méltó az a férfi, aki az ilyen kisérteties, kielégítést nem nyujtó lényekkel szóba áll, de épen ezek tudják a férfi vágyát legerősebben fokozni: a lelküket keresi - és örökké keresi.

Az igazság ellenségei. A meggyőződések veszedelmesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.

A vas kényszerűség. A vas kényszerűség olyan dolog, amelyről az emberek a történelem folyamán belátják, hogy se nem vas, se nem kényszerű.

Az ellenség élete. Aki abból él, hogy egy ellenséget leküzdjön, annak érdekében van, hogy az az ellenség életben maradjon.

Túlságosan nagy czélok. Aki nyilvánosan túlságos nagy czélokat tűz ki maga elé és utólag titokban belátja, hogy gyönge volt hozzájuk képest, annak rendszerint nincs is elég ereje ezekről a czélokról nyilvánosan lemondani; így aztán kikerülhetlenül képmutatóvá lesz.

Az áramlatban. Erős víz sok kavicsot és bozótot sodor magával, erős elme sok ostoba és zavaros fejet.

Rosszul látni és rosszul hallani. Aki rosszabbul lát, mindig kevesebbet lát, aki rosszul hall, még hozzáhall egyetmást.

Az egyetlen emberi jog. Aki a hagyományoktól eltér, áldozata lesz a rendkívülinek; aki megmarad a hagyományokban, rabszolgájává lesz. Mindegyik esetben tönkre kell mennie.

Barátok hiánya. A jóbarátok hiányából irigységre vagy gőgre lehet következtetni. Némely ember csak annak a szerencsés körülménynek köszönheti barátait, hogy nincs alkalma az irigységre.

A hang adja a szerepet. Aki hangosabban kénytelen beszélni, mint ahogy szokott (pl. egy nagyothalló vagy nagy hallgatóság előtt), rendszerint túlozza, amit közölni akar. - Van, aki összeesküvő, gonoszindulatú, rágalmazó, intrikus lesz, csak azért, mert a hangja alkalmas a suttogásra.

Önálló vélemények. Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán uszkálnak a felületen.

Féltudás. A féltudás győzedelmesebb, mint az egész tudás: egyszerűbbnek tudja a dolgokat, mint amilyenek s ezért megfoghatóbban és meggyőzőbben alkotja meg róluk a véleményét.

A legkeserűbb csalódás. Kibékíthetlenül elkeserít, ha fölfedezzük, hogy ott, ahol meg voltunk győződve, hogy szeretnek, csak házi eszköznek és szobadísznek használtak, amelyen a háziúr kitölthette hiúságát.

Hideg könyvek. A jó gondolkodó olyan olvasókra számít, akik utána érzik a boldogságot, mely a jó gondolkodásban rejlik: úgy hogy a könyv, amely hidegnek és józannak tetszik, helyes szemmel nézve a szellemi vidámság napfényétől van besugározva és valódi lelki vigasztalásnak tünhetik fel.

Győzni-akarás. A művész, aki mindenben, amire vállalkozik, erejénél többet mer, hatalmas küzködésének látványával végre is magával ragadja a tömeget: mert a siker nem mindig a győzelemben van, hanem a győzni akarásban is.

A próféta legrosszabb sorsa. Húsz évig dolgozott, hogy kartársait meggyőzze magamagáról, - végre sikerül neki; időközben azonban ellenfeleinek is sikere lett: ő maga nincs többé meggyőződve magamagáról.

Eredetiség. Az igazán eredeti elmét nem az tünteti ki, hogy valami újat legelőször látott meg, hanem hogy a régit, rég ismertet, mindenkitől látottat és észre nem vettet újnak látja. A legelső feltaláló rendszerint az az egész közönséges és szellemtelen fantaszta: a véletlen.

A fején állani. Ha az igazságot feje tetejére állítjuk, rendszerint nem veszszük észre, hogy a mi fejünk sem ott áll, ahol kellene.

Az állítás biztosabb, mint a bizonyítás. Az állítás erősebben hat, mint az érv, legalább az emberek többségénél, mert az érv bizalmatlanságot kelt. Népszónokok ezért pártjuk érveit állításokkal igyekeznek biztosítani.

Megbocsáthatatlan. Alkalmat adtál neki, hogy jellemnagyságot mutasson és ő nem használta fel. Ezt sohasem fogja neked megbocsátani.

A nyelv veszedelme a szellemi szabadságra. Minden szó egy előítélet.

Ritka ünnepek. Magvas tömörség, nyugalom és érettség, - ha ezeket a tulajdonságokat megtalálod egy íróban, állj meg és tarts hosszú ünnepet a sivatag közepében: sokáig nem lesz megint olyan jó dolgod.